2018
Két nap a jazz és a rock jegyében
Ragyogó időjárás, hamisítatlan fesztiválhangulat és fergeteges zenei élmény fogadta az Ózdi Jazz & Rock Parádéra kilátogató közönséget.
Idén a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. segítette a rendezvény létrejöttét. Péntek délután utcazenészek szórakoztatták a járókelőket a város különböző pontjain, majd a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark közötti füves területre vártuk a publikumot. Gőbölös Kriszta és csapata kezdte a programot KrisztaLa Vista nevű formációjukkal, majd a Queen dalai csendültek fel olyan népszerű hazai énekesek előadásában, mint Wolf Kati, Kocsis Tibor és Csordás Levente. Produkciójuk Magyarország első számú jazz-nagyzenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával karöltve méltó főhajtás volt a legendás brit rockegyüttes életműve előtt. A nap zárásaként az Ózdon élő Maczó József lépett színpadra gitárja kíséretében zenei repertoárja rockosabb dalait adva elő közönségének.
Szombaton még többen voltak kíváncsiak a parádéra. Először az ózdi zenei élet emblematikus zenekarának számító Delta együttes lépett színre, majd a szintén helyi illetőségű, trash metált műfajt képviselő Remorse folytatta a sort. Tovább fokozódott a hangulat a B52 zenekar koncertje alatt. A hazai rockerekből álló banda minden egyes tagjának több évtizedes zenei múlt áll a háta mögött, s ezek alapján állították össze elhangzott dalaikat is. Az est leginkább várt fellépője egyértelműen a Hooligans együttes volt. Legutóbb 2 évvel ezelőtt hallhattuk őket élőben ugyanezen a helyszínen, és nagy örömünkre idén ismét ellátogattak Ózdra. Csipa, Tibi, Endi és Zsolti ezúttal sem okoztak csalódást. A népszerű pop/rock banda éjszakába nyúló koncertjén több mint kétezren énekelték velük együtt a legnagyobb Hooligans slágereket…
ÓZDI JAZZ & ROCK PARÁDÉ
A story
Az Ózdi Jazzparádé mindig egy Sztorira épül, hogy a szűk jazz értő, jazz rajongó közönségen kívül mindenkit bevonzzon, mindenkit szórakoztasson. Ezért évről évre szisztematikusan kiválasztott zenei, vagy egyéb témák köré épül.
Az itt fellépő zenészek, előadók, zenekarok kiválasztásánál nincsenek szigorú jazz korlátok. Bárki felléphet, aki jól és igényesen szórakoztatni akarja Ózd város közönségét. Nem számít, hogy fiatal, kezdő együttesről, vagy éppen befutott sztárokról van szó. Csak a barátság, a jó zene és hangulat kötelező. Az elmúlt három évben itt fellépő, több mint 200 előadónak sikerült is betartania ezt a szabályt és nagyszerű zenei csemegékkel, produkciókkal elkápráztatni közel 5000 embert.
2010.-ben az Első Ózdi Jazzparádé, Újra Itthon Szól A Dixie címen a fesztivál alapító Lucky Boys Dixieland Band és barátai koncertjével vette kezdetét.
2011.-ben A Második Ózdi Jazparádé már két napos volt. Péntek a Tradicionális Jazz Napja, szombat pedig a Populáris Jazz napja volt.
2012.-ben A Harmadik Ózdi Jazzparádén, melynek címe Rock And Swing volt, két napon át az egész város nyüzsgött a zenészektől, utcazenészektől, rock and roll és jazzbandáktól. A fő koncerthelyszíneken kívül az utcákon, szórakozóhelyeken is szólt a zene egész nap.
A 2013-as Negyedik Ózdi Jazzparádé, a Gangsters Day’s címet viselte. Hatalmas sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a fesztivál látogatottsága jóval túllépte a 2000 főt. Csupa egyedi program, rengeteg kuriózum és ősbemutató hangzott el. A teljesség igénye nélkül itt lépett először egy színpadra a világhírű Benkó Dixieland Band és a HOOLIGANS közös jazz műsorral…
A 2014-es ÖTÖDIK ÓZDI JAZZPARÁDÉ mérföldkő lesz a fesztivál történetében, hiszen ötödik évéhez érkezik! Ennek megfelelően a JUBILEUM címet adtuk neki és még az eddigieknél is különlegesebb, színesebb műsort készítünk az ” ÜNNEPI NAPOKRA ” !
A 2015-ös év igen színes zenei programjában, sajnos Ózdon – és ezt akkor még nem tudtuk – utoljára állt színpadon a legendás Benkó Dixieland Band. A JAZZ TO ROCK cím alatt egy igazi időutazást tehettünk a fesztivál két napja alatt az 1930-as évektől, a 1980-as évek klasszikus rock korszakáig.
A 2016-os évi rendezvény a Benkó Sándorra való emlékezéssel jegyében került megrendezésre. Az Olvasó épületében egy kiállítás is megnyitotta kapuit. Belépett egy új helyszín is, a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark közötti terület.
2017-ben a Digitális Erőmű és a Filmtörténeti Élménypark közti füves részen volt megrendezve az esemény. A pénteki és a szombati napot is kivittük a szabadba. Fantasztikus produkciókat láthattunk a közönség nagy megelégedettségére. A szombati napon az Ózdi Kórház is becsatlakozott a rendezvénybe,egészség és szűrő napot tartva. Este Majka és Curtis nagy koncerttel zártunk..”mindenki táncolt”.. 2018-ban egy kis módosítással megyünk tovább. A közönség kérésének,akaratának engedve..innentől „Jazz És Rock Parádé” lesz a nevünk.A pénteki nap a populáris jazzes hangzásé lesz a szombati nap pedig a rock zenéé! A 2018-as programot már ennek tudatában állítottuk össze..
Az alapítók
A zenész és az üzletember, a művész, és aki gondolkodik Varga Tibor és Dancsok Tamás. Két teljesen különböző ember. Egy dolog azonban közös bennük. Szülővárosuk, Ózd iránt érzett elkötelezettségük, szeretetük.
Ők ketten alapították 2010-ben az Ózdi Jazzparádé fesztiválsorozatot. Már a kezdetekkor elhatározták, hogy egy olyan jazz fesztivált hoznak létre, mely mindenben különbözik az országban számtalan helyen, tömegével megrendezett, hasonló jellegű fesztiváltól. Hogy ez sikerült, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy évről évre megrendezésre kerül az országos hírű Ózdi Jazzparádé, mely mentes az aktuál politikától, csak az igényes zenéről, szórakoztatásról szól, nemre, korra, vallásra, hovatartozásra való tekintet nélkül.
PROGRAM
2019 Szeptember 20 péntek
12.00-től Utcazene a város különböző pontjain!
19.00
„ All Around The World in Gospel with Jazz” című zenész színházi produkció:
Közreműködnek:Miskolc Dixieland Band-Boogie Woogie zongora trió-Jumpin ’N’ Stompin-ÓMI zenés színház / Helyszín: Ózdi Művelődési Intézmények,Olvasó
22.00 – 24.00-ig Bulizzunk együtt : Party Mix
Jegyek: a pénteki és a szombati napra 1900FT/db 6 éves korig ingyenes!! Bérlet a két napra 3000FT/Db
Jegyvásárlás az Olvasóban,Ózd Gyár út 4 és a Digitális Erőműben,Ózd Gyár út 1 lehetséges!
2018 június 09 szombat
16.00 – tól
Helyszín: Gyártörténeti Emlékpark(Skanzen)
-Makovics Sextet
-Papa Jazz Steven
-Jármai Edit Quintet
-Guca Partizans
-Ganxsta Zolle és a Kartel Jazz
Majka and Curtis
Kollányi Zsuzsi
Pély Barna
Ed Philps és a Memphis Petrol
Swing Boys
Bohem Regtime Band
Budapest Jazz Band
Az Ózdi Lucky Boys Dixieland Band
Az Ózdi Tűzoltózenekar
Miskolc Dixeiland Band
Benkó Dixieland Band
SparKing Jazz Band
Hot Jazz Band
Mansard Sextett
Hungarian Brian Setzer Tribute Orchestra
Jazz7
JazzQualitativo
Freemen Jazzband
Magic Cats
The Memphis Patrol
Selected Six
Pintér Zoltán Trió
Hooligans
JazzQualitativo
Crazy Winds
Swing Ladies Hungary
Mardi Grass Jazzband
Brass On Brass Jazzband
Dirty Five
Royal Dixieland Band
Debreceni Dixieland Band
Jambalaya
Berki Tamás
Dr. Benkó Sándor
Susan Blake
Jármai Edit
Falusi Mariann
Ördög Csipa Tibor
Kontor Tamás
Bebe
Ed Philips
Tóth Péter
Zséda
Rakonczai Viktor
Kuzbelt Péter
Mikó István
Harsányi Gábor
Janza Kata
Timkó Eszter
Petőcz András
Pirovits Árpád
Perczel-Kováts Orsolya
Horváth Charlie
Halász János
Csiszár Péter
László Attila
Lattman Béla
Borlai Gergő
Keresztes Ildikó
Koós Réka
Szűcs Gabi „Amy”
Gájer Bálint
Kalle Strandell – Svédország
A Jazz Parádé helyszínek
A Jazz Parádé Városa /ÓZD/
Digitális Erőmű (MaNDA) színpad
Rombauer Rom színpad
Olvasó épülete
ILYEN VOLT 2017
Vedd meg elővételben jegyed!
Ne maradj le! Ismét nagy buli lesz!